Nagy népszerűségnek örvend a BME Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium által meghirdetett, a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség kezdeményezésére indított kiegészítő betontechnológiai képzés a BME hallgatói körében, amelynek – a szövetség tagvállalatai mellett – aktív közreműködő tagja a CEMKUT Kft. is.

A Társaság számára kiemelkedően fontos, hogy hazai és nemzetközi hírnévvel rendelkező szakemberei tudásuk átadásával segítsék a fiatal generáció fejlődését, a szakmai utánpótlás nevelését. Erre ad alkalmat az iparági gyakorlatra és a szakmai tapasztalatokra épülő cement- és betonipari képzés, amelynek keretében a Szövetség tagvállalatainak szakemberei, köztük a CEMKUT Kft. dolgozói is tartottak előadásokat fiatal mérnökhallgatóknak. Az egyetemi oktatást kiegészítő kurzus során – a CEMKUT Kft. szakembereitől – ismereteket szerezhettek a cement- és cementtechnológiai vizsgálatokról, valamint a környezetvédelem, a környezetvédelmi mérések témaköreiből. A kurzus legnagyobb erőssége – a gyakorlati szemléletű elméleti oktatás mellett – az iparági tapasztalatok és munkamódszerek bemutatása, így – egy cementgyár és egy betonüzem mellett – a CEMKUT Kft. korszerű, európai színvonalú mechanikai és kémiai laborját is meglátogatták a hallgatók. A laboratóriumi látogatás során betekintés nyertek az akkreditált vizsgálólaboratórium gyakorlati működési folyamataiba: megismerhették többek között a cement-, beton- és mészipar által gyártott termékek, és az előállításukhoz használt alap- és kiegészítő anyagok vizsgálati módszereit, a mérési eszközök alkalmazását és a legfontosabb vizsgálati eljárásokat, amelyek szerves részét képzik a CEMKUT Kft. kutatási és tanúsítási tevékenységének is.

A képzés célja, hogy már az egyetemi oktatás során naprakész szakmai tudást adjon a mérnökhallgatók számára, ezzel is hozzájárulva a munkaerő-piacon való sikeres elhelyezkedésükhöz és helytállásukhoz.